Mazsola nap 2018

 

 

Az iskolakezdés minden kisgyermek és családja számára is egy igen fontos fordulópont az életben. Véget érnek a csodás óvodás évek és elkezdődik valami új, ismeretlen.

Iskolánkban idén szerveztük immár 11. alkalommal a Mazsola napot leendő elsőseink számára, hogy ezzel is megkönnyítsük az iskolakezdést, oldjuk a szorongást, a kezdeti izgalmakat és vidáman léphessék át iskolánk kapuját a tanévnyitó napján.

Már mi is nagyon vártuk az első találkozást.

Augusztus 30-án gyülekezetünk a leendő osztálytermünkben, amit előzetesen a két osztályfőnök szépen feldíszített. Közös játékkal bemutatkoztunk egymásnak, majd körbevezettük őket, hogy megismerjék iskolánk épületét, megtalálják a fontosabb helységeket.

A közös tízórai után kezdődött a „tanulás”. Négy csapatot alakítottunk, majd négy érdekes állomáson sok-sok izgalmas feladattal kellett megbirkózniuk. Éva néninél gyakorolták az irányokat és szép rajzokat készítettek. Livi néni puzzleval, barchóbával csalogatta az érdeklődőket. Mariann néninél megtudhatták, hogy a különböző „fura” nevű tanórákon miről is fognak tanulni. Megnevezték a tanszereket, majd közösen bepakolták az iskolatáskát. Talán a legérdekesebbnek Gyuri bácsi állomása bizonyult, hiszen itt az interaktív táblát próbálhatták ki, ami nagyon tetszett a lurkóknak.

A nap végén az udvaron közös játékkal búcsúztunk egymástól.

Reméljük valamennyi kis elsős jól érezte magát. Számunkra a sok-sok mosolygós arc bizonyíték arra, hogy érdemes minden évben újra megrendezni ezt a napot.

Köszönjük a Kedves Szülőknek, hogy az idén valamennyi elsős kisdiákot elhozták erre a programunkra, ezzel is támogatva munkánkat!

Balogh Marianna                                                                                           Stefánné Mészáros Lívia

oszt.f. oszt.f.

 

 

Módosítás: (2018. október 24. szerda, 12:25)