Az erdei iskola kalandjai

Szeptember 3-a. Elérkezett a várva várt nap, az erdei kirándulás napja. A tanévnyitó ünnepség után a hőgyészi önkormányzat autóbuszával elindultunk Annafürdőre.

Az idő nem volt jó, zuhogott az eső, villámlott és dörgött az ég. Bíztunk benne, hogy ez az idő csak átmeneti lesz.

Megérkezésünk után elfoglaltuk a szobánkat és kipakoltunk. Nyolc ágy és egy nagy szekrény volt a szobában. Miután mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb ágyat, kicsit megpihentünk.

Azután jött egy ott dolgozó személy-akit Stefinek hívtak -, és gyakorlatilag megmutatta Annafürdőt és megismertette Lengyel történetét. Az első közös program tehát a táborhely és környékének megismerése Stefi segítségével. Először elmentünk a szarvasokhoz és a vaddisznókhoz. Stefi elmondta az állatokra jellemző tulajdonságokat és beszélt arról is, hogy természetes körülmények között hogyan élnek ezek az állatok. Ezután következett egy kissé meredek emelkedő, amelynek tetején volt a Rétisas-fészek kilátó. A kilátó tetejéhez vezető úton játékos feladatok voltak, amelyeket meg lehetett fejteni.

 

Ezt követően a két hatodikos osztály lesétált az erdei ösvényen az annafürdői tóhoz. Itt tartottunk egy kis pihenőt, majd egy másik erdei úton keresztül mentünk vissza a szálláshelyünkre. Visszaérkezésünk után szabad foglalkozás volt. Mi fiúk természetesen vettük a labdát és indultunk ki a pályára focizni. Este spagetti volt a vacsora.

Vacsora után kezdődött a német táncest, amelyen mindannyian részt vettünk. Az utána következő discón már nem voltunk ott néhányan. Helyette a szobában nevetgéltünk és mókáztunk. Fürdés után jött a takarodó. Így telt el az első nap.

Kedden fő programunk a 8 km-es túra volt. Reggeli után indultunk Attila bácsival az élen. Az út csúszós volt, de érdekes. Sok növényt és állatot láttunk. Fele úton megálltunk egy kis kápolnánál, ahol Stefi elmondta a kegyhely történetét. Majd egy hosszú, köves út mentén elérkeztünk az Ökoházhoz. Itt perecet sütöttünk és vályogtéglát készítettünk. Ezután rohantunk a buszmegállóba, hogy elérjük a buszt, amivel a lengyeli mezőgazdasági kollégiumba mentünk ebédelni. Ebéd után indultunk vissza Annafürdőre. Késő délutánig szabad foglalkozás volt, és csuhévirágot készítettünk, majd Laci bácsival kecskét fejtünk Lengyelen. Nagyon jó volt. Ott kecskesajtot és lepényt ettünk, ami nagyon ízletes volt.

Este tábortűz, virsli-szalonna sütés, valamint közös éneklés várt ránk. Élményekben gazdag volt a keddi napunk.

A szerdai nap első felében egy 3 km-es túrára mentünk. Utána kézműves foglalkozáson vettünk részt. Ott gubacstintával írtunk. Majd következett a nemezelés. Ott mindenki készített egy tulipánt.

Délután érkeztek a szülők, akik rengeteg palacsintát hoztak nekünk vacsorára. Az én szüleim és a testvérem is eljött, így a délután hátralevő részét velük töltöttem. Megnéztük az állatokat, ami a testvéremnek nagyon tetszett, majd elmentünk a kilátóhoz és lesétáltunk a tóhoz is. Utána a játszótéren játszottunk.

Vacsora után fociztunk, majd következett a fürdés és a lefekvés. Nagyon jó volt ellazulni az ágyban.

A csütörtöki nap kincskereséssel indult Lengyelen. Az elején egy kicsit eltévedtünk, de a megtalált nyomok alapján végül sikeresen megérkeztünk elsőnek a célba, ami a kastélypark volt. Itt találtunk egy kincsesládát, amelyben tetoválások voltak.

Majd mentünk ebédelni. Délután német és magyar feladatlapokat kaptunk és töltöttünk ki. Ezután Mariann nénivel gyógynövénycsokrokat készítettünk, majd elmondta, hogy melyik gyógynövény mire jó.

Vacsora után kicsit pihentünk. Éjszakai programunk a csillagok vizsgálata volt. Lesétáltunk az esti sötétségben a tóhoz és egy lap segítségével vizsgáltuk a csillagokat.

Ez a nap is eseményekkel és élményekkel gazdagon telt el.

Péntek reggel korán keltünk. Reggeli után összepakoltunk a szobában és rendet hagytunk magunk után. Következett a fajátékok készítése. Mindenki egy mókust készített, amit hazavihetett. Azután megjöttek a szülők és hazavittek bennünket. Az iskolában ebédeltünk, majd mindenki hazament.

Nagyon jól éreztem magam, rengeteg élmény és tudás birtokosa lettem. Jó lenne, ha az iskola többször tudna szervezni ilyen táborokat!

Varga Bálint 6.b

 

Módosítás: (2018. október 11. csütörtök, 07:15)